Tekenye

Helység: Tekenye 1

Hivatalos honlapja

A Vérbulcsu törzséből származó Tekenye nemzetség a honfoglalás után e védéket szállta meg, s a település e nemzetség nevét őrizte meg. 1333-ban már egyháza volt, 1720-ban nemesi igazgatás alatt állt, s 728 lakosa volt. A község az elmúlt években igazi fejlődésen esett át. Az infrastruktúra kiépítése mellett a falu mindenkori vezetése kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a lakosság ne költözzön el. A nevezetes ünnepeket mindig közösségben tartják, ahogy az idősek számára is rendezvényeket szerveznek. A hagyo-mányos szeptemberi falunapon mindig tömeg van, de emellett a gyermekekre is kiemelt figyelmet fordítanak: számukra játszóteret is kialakítottak, az ünnepek előtt pedig játszóházat is indítanak. Működik a kultúrház is, ott egyebek között az ifjúságnak van lehetősége arra, hogy összejöveteleket tartson. A búcsút az augusztus 5-ét követő vasárnap tartják. Temploma 1748-ban, a község központjában lévő temetődombon a régi kápolna helyén épült. 1913-ban szentélyt csatoltak hozzá, benne gyönyörű oltárral, melyet Szent István, Szent László, Pál és Péter apostol szobrai díszítenek.

Tekenye településen 1 ingatlant kínálunk:

Tekenye: Felújított lakóház/nyaraló Zalaszentgrót mellett CM22006
75 m²724 m²33.736.451 HUF

Tekenye: Felújított lakóház/nyaraló Zalaszentgrót mellett

A ház Zalaszentgrót északkeleti részén, idillikus környezetben, csendes helyen található. A környező termálfürdők, Zalaszentgrót, Kehidakustány, Hévíz, illetve a Balaton is rövid időn belül elérhetők. A házat 2009-ben teljes körűen felújították. Új tetőt, tetőteret, víz- és szennyvíz, illetve villany vezetékeket …